Napelemes Rendszer Árának Részletei

Ebben a bejegyzésben a napelemes rendszerek telepítésének költségeiről fogunk beszélni, annak részleteiről. Mivel az árak széles körben mozognak, és nem szeretnénk senkit sem félrevezetni, ezért konkrét árak helyett a megfelelő döntések meghozatalában szeretnénk segíteni. Illetve megmutatni, hogy milyen költségek merülnek fel, amikor napelemes rendszer telepítésébe kezdünk.

Az alábbiakról fogunk beszélni:

  • Miért felesleges a legdrágább napelem paneleket vásárolni.
  • Az inverter fontossága.
  • Költségek, amire sokan nem is gondolnak: vezetékek, tartószerkezet, túlfeszültség és tűzvédelem, engedélyeztetés, stb.
  • Egyéb költségek a stresszmentes telepítésért és a hosszútávú befektetésért.
  • Garanciák.

 

Napelem – Jó ár/értékű paneleket válassz

napelemek házon

Jelen világunkban a napelem, mint alkatrész gyakorlatilag kizárólag Kínában készül, ezeknek az eszközöknek a gyártása egy laminált gyártástechnológiával történik. Tulajdonképpen egy műanyag lapra nagyon finomított, tisztított szilíciumot ragasztanak. Erre helyezik el az úgynevezett lecsapolásokat. Ezután az egész vezetékekkel összekötésre kerül, hasonlóan, mint egy karácsonyfa égősora. Ezt követően egy edzett üveglap kerül elhelyezésre a felületen, és gyakorlatilag az így kapott egész napelemet laminálják, összeragasztják egy egységgé.

Mivel nincs benne mozgó alkatrész, és semmi olyan, ami elkophatna, tönkremehetne, ezért megkapja a végső alumínium keretet, majd csomagolják, és szállítják a megrendelőnek, vásárlónak.

Nagyon sok különbség gyártmány, és gyártmány között nem lehet, rossz minőségű napelemet ma már azt lehet mondani, hogy nem gyártanak, egyszerűen nem tudnának versenyképesek lenni. Rengeteg gyártó van, hatalmas kapacitásokkal, éppen ezért muszáj, hogy jó minőségű napelemeket gyártsanak, jó áron.

Függetlenül ettől a piacon van egy pár olyan márka, amelynek nagyon magas árkülönbsége van az egyszerű hétköznapi napelemekhez képest. Ezeknek valamilyen plusz hozzáadott értéke kell hogy legyen, én magam részéről inkább csak egy jó marketingnek gondolom azt, hogy ki vannak emelve bizonyos márkák, szerintem magába a funkciójukba, azt amiért vásároljuk őket túl sok különbség nincsen.

Összességében tehát, pár speciális napelemtől eltekintve, mint például Qcells, vagy egy norvég gyártó napelemét, aki 20 év csere garanciát vállal termékeire, gyakorlatilag majdnem mindegy, hogy milyen gyártmányú napelemet vásárolunk.

Természetesen a két nagy kategória a monokristályos, és a polikristályos között találhatók különbségek, napjainkban a polikristályos mondhatni elavultnak számít, nem nagyon kerülnek szerelésre a kivitelezők által. Így az előbbiekben leírt elemzés is a monokristályos napelemre vonatkoztatható.

Laboratóriumi körülmények között kipróbált, versenyképes árú napelemet célszerű vásárolni. Hallgatva egy jó kivitelező cég tanácsára, akinek tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban, nem pedig ismerősöktől, internetről szerzett információkkal, melyek nem biztos, hogy tapasztalatból adódnak.


Inverter – A rendszer lelke, figyelj oda!

fronius inverter

Itt már valamivel bonyolultabb a dolgunk. Inverter tekintetében már sokkal fontosabb az, hogy milyen gyártót, milyen gyártmányt választunk.

Hasonlóan mint más iparágakban pl. klímák, hőszivattyúk, elektronikai eszközök vannak olyan gyártók akik vállaltan kínaiak, és kínai márkaként próbálják eladni a terméküket, ilyen például a Growatt, a Huawei is.

Megkülönböztethetünk olyan gyártókat is akik azt mondják magukról, hogy ők nem kínaiak, de alapvetően Kínában gyártatnak, csak néhány elem összeszerelése történik Németországba, Ausztriába. Néhány prémium márka például az SMA, amelyek valóban a jelenleg elérhető legjobb gyártástechnológiával rendelkeznek, ilyen továbbá a SolarEdge is az okos rendszer élharcosai, az invertereik tudják külön-külön minden egyes napelem vezérlését továbbküldeni az inverterre, és ott a felhasználó nyomon tudja követni azt, hogy melyik napelem mennyi energiát termelt az adott időszakban.

Sok felhasználói igény szóba kerülhet, például megbízható szervizhálózat, napelem teljesítményének nyomon követése, legkedvezőbb ár-érték arány, stb.

Igazából itt is azt fontos végiggondolni, hogy milyen funkciója van az eszköznek a mi életünkbe, a napelemes rendszerben. Annyi a feladata, hogy a napelemek által termelt egyenáramot váltakozó árammá alakítsa, emellett fontos visszajelzést kaphatunk belőle, hogyha nyomon akarjuk követni, hogy mennyit termel a rendszerünk, ezek mind nagyon fontos funkciók.

Ezek alapján mindenki el tudja dönteni, hogy mi neki a fontos mit szeretne választani, hasonlóan mint az autóknál például minél olcsóbb legyen választható, egy Lada ami újra forgalomban van, vagy egy középkategóriás Ford Focus, de akinek szüksége van a prémiumra az Mercedest választ.

Egy hagyományos, és egy prémium inverter között akár kétszeres árkülönbség is lehet ugyanazon a teljesítményszinten.

Fontos megemlíteni, hogy ezekre az eszközökre 5, kiterjesztett garanciával 10 év garanciát meg lehet, és meg is kell vásárolni, ha így gondolkozunk tulajdonképpen az egész napelemes rendszerünkre lesz 10-12 év garanciánk, ami nagyon előnyös, hiszen ennyi idő alatt már bőven meg fog térülni a rendszer.


Vezetékek –  Nem mindegy, hogy milyen

Nagyon fontos, hogy a napelemes rendszer felépítésének egy speciális úgynevezett Solar vezetékekkel dolgozunk. A rendszer gyakorlatilag 20-30 éven keresztül a családi ház tetőszerkezetén lesz kitéve olyan UV sugárzásnak, ami máshol elképzelhetetlen. Így a kivitelező cég olyan vezetékeket kell, hogy használjon, ami ezt a hatás, ezt a körülményt kibírja.

Ezek a vezetékek drágák, éppen emiatt, aki nagyon olcsón kínálja a napelemes rendszerét, az éppen ezen a területen akarja megspórolni a költségeket, és olcsóbb vezetékkel helyettesíti a szükséges megfelelő vezetékeket.

Mindenki figyeljen oda az ilyen apróságokra is, mert pár év alatt olyan helyzetbe kerülhetnek a vezetékek, hogy cserére szorulnak, mely a napelemek leszerelésével, helyreállításával jár.  Nem beszélve arról, ez így plusz költség, bosszúság, és termeléskiesés, és a végén ugyanúgy meg kell fizetni a drágább vezetékeket. Így ezen a területen nem érdemes spórolni, vigyázni kell, hogy nem biztos a legolcsóbb napelemes céggel érdemes éppen emiatt szereltetni a napelemeket, mert rendre kispórolják belőle a vezetékeket.


Tartószerkezet – Bírnia kell a legextrémebb időjárást is

napelem panel tartószerkezet

Vannak olyan gyári megoldások, amiket a profi napelemes kivitelező cégek használnak. Főleg tetőre szerelt napelemes rendszernél nagyon fontos, hogy gyári tartószerkezettel szereljék fel a napelemeket, legyen ez lemeztető, zsindely, cserép, vagy bármilyen más egyéb megoldás, amivel találkozunk egy családi ház esetében.

Ez több dolog miatt is fontos, egyrészt minden ilyen eszköznek van szélterhelése, valamint mivel 20-30 évig ki lesz téve a környezeti hatásoknak, ezek a kampók, csavarok, csavaranyákra stb. nem rozsdásodhatnak el. Hogyha nem a gyári tartószerkezetet használjuk, akkor gyakorlatilag ugyanott tartunk, mint az előző témánál a vezetékek esetén, pár éven belül szerelhetjük szét a rendszer, cserélhetjük a tartószerkezetet.

A legolcsóbb ajánlat, itt is ezen spórolhat, mégpedig úgy, hogy nem dupla horganyzott kampókat használ, hanem sima egyszerű vasanyagot. Alumínium sín helyett, valamilyen más megoldást, erre fontos odafigyelni, befolyásolhatja az árat. Főleg ha valamilyen tartószerkezet is képbe kerül, mert például lapos tető van a családi házon, ami tovább befolyásolja a tartószerkezet árát. Hogyha ezen elkezdünk spórolni rövidtávon, néhány éven belül nagyon rosszul járhatunk, későbbiekben nagyon megdrágíthatja a napelemes rendszert.


Túlfeszültség védelem

A túlfeszültség védelem jelen állás szerint nagyon ajánlott, mondhatni kötelező egy napelemes rendszer tekintetében. Túlfeszültséget védünk egyenáramú, és váltakozó áramú oldalon is. Egy-egy ilyen túlfeszültség védelem pár ezer forintos tételtől, akár oldalanként 50-60 ezer forintig is terjedhet attól függően, hogy az adott napelemes cég milyen alkatrészeket épít be a túlfeszültség védelem céljából.

A túlfeszültség védelem nagyon fontos, hogyha nem megfelelő minőségű biztosítót használunk, akkor a későbbiekben nem csak, hogy bosszúságot okoz a családnak, hanem akár tüzet is okozhat, és pillanatok alatt el tud terjedni az egész ingatlanba, komolyabb lakástüzet okozva.

Ha egy olcsó kivitelező céget választunk lehet, hogy a kivitelező cég éppen azon spórol, hogy kihagyja a megfelelő túlfeszültségvédelmet a rendszerből, ami pedig tűzvédelmi szempontból nagyon fontos lenne a rendszer számára. Így fontos, hogy jó minőségű alkatrészekből álljon össze, hiszen nem csak a napelemes rendszert védi, hanem az egész lakást.


Tűzvédelmi kapcsoló – Védd a házat

A tűzvédelmi kapcsoló tulajdonképpen egy motoros relé. Ami akkor kell, hogyha hosszabb vezetékszakasz van, magyarországi szabványok, és szabályok szerint épületen kívül 10 méter, épületen belül 5 méter a napelemes mező kitörési pontjától az inverterig. Funkciója, hogy ezt a vezetékszakaszt abban az esetben, ha az inverter nem kap váltakozó áramot a hálózati oldalról (pl. áramszünet van), kikapcsolja a feszültség alól. Így áramszünet esetén csak a napelemek vannak feszültség alatt. Ezt a feladatot az inverter is megcsinálja, abban az esetben, ha ez az egyenáramú vezetékszakasz csak 1-2 méter.

Szintén fontos a motoros relé minősége, hiszen ő is tud tüzet okozni egy rossz, silány motoros kapcsoló alkalmazásával.


Engedélyezés és tervezés

Ennek egy egyszerű módja van a háztartási kisermőművek (<50kV) csoportjában.

Először be kell adni ezzel kapcsolatban egy kérelmet az áramszolgáltatóhoz. Amikor az áramszolgáltató megadja, erre az engedélyt egy úgynevezett egyvonalas tervet kell létrehozni, melyet különböző más dokumentációkkal együtt be kell nyújtani szintén az áramszolgáltatónak.

Ezt a tervet fogja jóváhagyni az áramszolgáltató, ezt követően úgynevezett készre jelentési folyamatban bejelentjük a szolgáltatónak, hogy a rendszer kész van, jöhetnek cserélni a mérőeszközt, ami egy olyan mérőeszköz ami oda is, és visszafelé is képes mérni a villamos energia útját. Itt komolyabb veszély nem rejtőzik, hiszen ez papírmunka, ezt valaki vagy elvégzi, vagy nem végzi el.


Kivitelezés – Csak szakemberekkel dolgoztass!

napelem szerelő

A kivitelezést is nagyon sokféleképpen lehet megcsinálni. A kivitelezők leggyakrabban nem az adott napelemes cégek alkalmazottai, hanem vannak erre specializálódott kisvállalkozások.

Itt is fontos arra visszatérni, hogy nem biztos a legcélszerűbb a legolcsóbb árajánlatot kínál kivitelezőt választani a bekért árajánlatok közül, mert nem biztos, hogy jó minőségű munkát fognak végezni. A jó minőségű munkát itt leggyakrabban meg kell fizetni.

Így a napelemes cégek árai azért is lehetnek magasabbak, mert a megfelelő, jó munkát biztosító kivitelezőket alkalmazza, akik a családi házunkat is tiszteletben tartják, például kímélik az esőcsatornáját, olyan helyre teszik az invertert ahova a legcélszerűbb (nem éri egész nap a napsugárzás), és munkadíjuk is magasabb lehet ez által.

Összességében tehát, ahhoz hogy egy tisztességes jó minőségű kivitelezés, napelem szerelés megtörténjen ahhoz jó, jól megfizetett jó tudású szakemberek kellenek.


Értékesítés – A gördülékeny kivitelezésért

Ez az egyik legbonyolultabb rész. Itt fontos tudni azt, hogy egy napelemes rendszer létrehozása az nagymértékben függ attól, hogy hogyan tudjuk ezt finanszírozni, miből fogja ezt a család kifizetni, milyen ütemezéssel fogja ezt kifizetni. Ki fog neki segíteni, hogyha esetleg finanszírozást kér, hogyha hitelpályázatot kell készíteni, milyen összetevői vannak egy ilyen pályázatnak, honnan fogja behívni a projektbe az energetikust, milyen lehetőségei vannak, ha hitelpályázatra nem jogosult stb.

Az értékesítőnek, mint szakembernek, mint pénzügyi szakembernek, és Solar tanácsadónak fontos funkciója van egy-egy ilyen projekt lebonyolításában az első pillanattól kezdve, amíg kivitelezésre nem kerül az adott ingatlanon. Egészen a szolgáltatói engedélytől kezdve, a hitelpályázatokig, beszerzéssel kapcsolatban, kivitelezés szervezéssel kapcsolatban, vagy bármilyen problémával kapcsolatban egy projektkoordináció a feladata.

Emellett fontos a műszaki rész, az engedélyeztetés, tervezés, és a finanszírozás is.

Tehát egy olyan céget választva ahol nincs értékesítő, csak emailben történik beszélgetés, nincs személyes kontaktus, akkor fontos, hogy hogyan tudom végigcsinálni a projektet, vajon ki fog segíteni a hitelpályázatokban, finanszírozás összerakásában. Ezért nem célszerű kihagyni az értékesítőt, és profi érékesítővel rendelkező céget választani.


Kiegészítő garancia

Érdemes erről is pár szót ejteni. Vannak olyan cégek, akik évekkel ezelőtt megvett invertereket próbálnak meg beszerelni, és ezeket olcsóbban adják. Például 2016-ban Németországban egy kivitelező cég megvette az invertereket, amelyeket nem szanáltak, és miután esetleg megszűnt a vállalkozás, 2019-ben egy magyarországi kivitelező cég felvásárolta ezeket az invertereket amivel az a baj, hogy 2016-tól elindult az 5 éves garancia.

Így fontos, hogy olyan kivitelezőt válasszunk, aki akkor indítja el a beszerzést, amikor megépülésre kerül a projektünk, nem előtte 1-2 évvel. Ha ekkor választunk egy kiegészítő garanciát, akkor az a telepítéstől számított 10 éven keresztül biztosítja inverterünket. Fontos, hogy az Európai Unióban árult napelemek garanciája minimum 12 év.


Rendszer kiegészítések:

Biztosítás

A biztosítással nagyon kevés cég foglalkozik, mondhatni egy ilyen van az országban, amelyik kifejezetten a napelemes rendszer megvásárlásával egyidejűleg ad vagyonbiztosítást, és termeléskiesésre is ad ún. üzemszünet biztosítást. Ami azt jelenti, hogyha nem termel a napelemes rendszer, mert valamilyen oknál fogva meghibásodott valami, és míg kiérkezik a szerviz (néhány nap), addig termeléskiesésre fizet a napelemes rendszer biztosítása.

Ha valamilyen kár éri a berendezést például villámcsapás éri az invertert akkor, mint vagyontárgy is biztosítva van, és a biztosító megtéríti a kárunkat. Ezért fontos, hogy kössünk rá valamilyen biztosítást, hiszen ha valamilyen hitelből épül, a rendszer kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, ha nem történik termelés.

Távoli elérés

Napjainkban minden napelemes rendszerhez elvárás lehet, hogy távoli elérést adjon hozzá a kivitelező cég. Az Európai Unióba eladásra kerülő inverterek mind okos eszközök, tehát bárhonnan az interneten keresztül elérhetjük az inverterünket, tudunk elemzéseket készíteni. Elérhetővé válik a termelésünk 1 héttel/hónappal/évvel ezelőtti értéke, például a SolarEdge inverternél követhető a Délkeleti, vagy Délnyugati tetőnkön történő termelés. Ezért érdemes csak nyomon követhető rendszer telepítésében gondolkozni.

Összegzés

12 olyan terület szedhető össze, amin múlik az, hogy mennyibe kerül egy napelemes rendszer ára, ahol csupán egy témakör a napelem, és egy témakör az inverter.

Sokan azt gondolják, hogy ezeknek az eszközöknek az ára szabja meg azt, hogy mennyibe kerül egy rendszer, az előbbiekben látottak alapján elmondható, hogy ez nem így van. Számos további befolyásoló tényező van, ami nagyban módosítja az árakat, és ott vannak azok a pontok, ahol lehet spórolni, így mindenkit arra bíztatok, hogy nagyon körültekintően, és nagy odafigyeléssel válassza ki azt, hogy ő melyik napelemes céget fogja preferálni.